Ki Mit Tud?

Gomba Gála

Hagyományteremtő szándékkal, iskolánkban immár másodszor rendeztük meg a Gomba Gálát a korábbi Ki Mit Tud folytatásaként. Ez a rendezvény a tehetségek felfedezését és gondozását szolgálja: mindenki megmutathatja, miben jó, mihez van tehetsége.
Nagyon örültünk annak, hogy a gálára szülők és családtagok is ellátogattak. A tanulók osztályonként, csoportosan és egyénileg mutatták be különféle produkcióikat: gitároztak, énekeltek, reppeltek, jeleneteket adtak elő, táncoltak, de láthattunk önvédelmi bemutatót és kártyatrükköket is.
Oldott légkört, kellemes hangulatot teremtett, ahogyan a tanulók biztatták, megtapsolták fellépő társaikat. Ezek az alkalmak lehetőséget adnak arra, hogy egymást jobban, más oldalról is megismerjük, és ilyenkor azt is láthatjuk, milyen sok ügyes, tehetséges diák jár az iskolánkba.
Gyerekek és felnőttek egyaránt megtapasztalhatták a rendezvény közösségteremtő erejét: a felkészülés és a megvalósítás során fejlődtek az osztályközösségek és az iskolai közösség is.
A helyezetteket a Gomba Levente Gimnázium Tanulóiért Alapítvány támogatásával jutalmaztuk. A zsűri a nevelőtestület tagjaiból állt.

Helyezettek:
1. helyezett lett a 11.B osztály „Pletykás asszonyok” című jelenete
2. helyezett a 10.B osztály „Ősember kabaré” című jelenete
3. helyen két csoport osztozott:
a 12.A osztályból Mikó Rozália éneke Emri Dániel és Seres Antal Márk gitár kíséretével,
a 11.A osztály, akik Csokonai Vitéz Mihály „Dorottya” című művének rövid változatát adták elő.

Egyéni szereplésért díjazottak:
– 9.A osztály csapata „Vissza a múltba” című eredeti ötletükért,
– Váradi János 10.A osztályos tanuló Beat boksz előadásáért,
– Lázi Friderika 10.A osztályos tanuló, aki nagyon tehetséges versíró, saját verséért,
– Rózsa Péter 11.A osztályos tanuló rajzainak és fotóinak bemutatásáért,
– Petrik Gréta 11.A osztályos tanuló szép versmondásáért,
– Vizes Máté 11.B osztályos tanuló kártyatrükkjeiért,
– Horváth Alexandra 12.A osztályos tanuló szép versmondásáért,
– 12.A osztály csapata önvédelmi bemutatójukért.