Nyelvi tábor és Nyelvek európai napja

NYELVEK EURÓPAI NAPJA

Iskolánkban többéves hagyomány a szeptember 24-ei Nyelvek Európai Napjának megünneplése.
Erre a nyelvtanuló csoportok különböző, adott téma köré csoportosított feladatokkal készülnek.
Idén egy mese feldolgozása volt a feladat: illusztrációt, plakátot, ppt-t készítettek a diákok és fel is olvastak vagy előadtak egy-egy részletet az adott meséből.
Angol nyelv:
Több történetet dolgoztak fel diákjaink: láthattunk-hallhattunk bemutatót ősi skót legendákról, tündérmesékről, mint például a Szépség és a szörnyeteg története, de bemutatták a Harry Potter és a Dzsungel könyve szereplőit is. Magyar legendát is hallhattunk angolul: a 12.A osztály tanulói olvasták fel Hunor és Magyar történetét. A 9. és 10. osztályosok szép plakátokat készítettek, a többi csoport ppt-s képanyaggal színesítette az előadásokat.

Német nyelv:
A „Nyelvek Európai Napján” minden évfolyam képviseltette magát.
A 9. osztályos tanulóknak az volt a feladatuk, hogy készítsenek egy német meséről plakátot. A 9.A osztályból két tanuló (Erkli Patrícia Mercédesz és Váradi Stella Gabriella) vállalta a feladatot, ők az ismert Grimm mesét, a „A brémai muzsikusokat” (Die Bremer Stadtmusikanten) mutatták be a plakátjukon.
A 10. A osztályból 5 tanuló (Papp Ádám, Papp Brigitta, Simon Dzsenifer, Váradi János, Váradi Valentin) egy német mese rövidített változatát adta elő német nyelven. A mese „A brémai muzsikusok” egy részlete volt, aminek a címe „A négy barát” (Vier Freunde).
A 11.A osztályt 2 tanuló (Lázi Liliána, Szamkó Martina) képviselte, akik „A békakirály” (Der Froschkönig) című mese rövid változatát adták elő. A meséhez Lázi Liliána készítette az illusztrációt.
A 12.B osztályból pedig 4 tanuló (Győr Georgina, Kormány Bianka, Simon Diána Viktória, Szabó Annamária) vett részt az eseményen. Az általuk előadott mese a „Mire tanít a visszhang?” (Was kann man vom Echo lernen?”) volt. Ők is készítettek illusztrációt a meséhez.

Orosz nyelv:
Az iskolai hagyományokat követve ebben az évben is megtartottuk a nyelvek európai napját. Témának ezúttal az orosz mesék világát választottuk. Minden évfolyamon van oroszos csoport, ezért a tudásszintjüknek megfelelő feladatokat kaptak. A kilencedikesek még csak most ismerkednek az idegen nyelvvel, feladatuk plakátkészítés volt. Jellegzetes orosz mesefigurákat kellett keresniük. A felsőbb évesek rövid kis jeleneteket adtak elő a Cseburaska, No, várj csak! és a Doktor Ajbalít című mesékből.
Ez a rendezvény is jó lehetőség a kreatív nyelvhasználat gyakorlására. A diákok szeretik a változatos, önállóan elkészíthető feladatokat.

NYELVI TÁBOR 2019.

Negyedik alkalommal, 2019. május 24-26-ig rendeztük meg az immár hagyományosnak számító angol nyelvi táborunkat Gömörszőlősön. A táborban tizenöt 9-11. évfolyamos tanuló és két angol nyelvtanár: Ullagáné Heghi Enikő és Molnárné Varga Anita vett részt.
Péntek délután utaztunk el Gömörszőlősre, ahol az Ökológiai Intézet épületeiben kaptunk szállást és ellátást. Az első délutáni program a szobák elfoglalása, ismerkedés a környezettel és a feladatok kiosztása volt. A diákok megalkották a háromfős csapataikat, akikkel a három nap folyamán együtt dolgoztak. A program fő feladata az volt, hogy a csapatok adjanak elő egy falusi jelenetet angol nyelven. Vacsora után az oktatóteremben játékos nyelvi feladatokat kellett megoldaniuk, melyekért pontokat kaptak. Szerencsére elállt az eső, így az este folyamán még tudtunk szalonnát sütni, énekelni, beszélgetni a tábortűz mellett.
Szombat délelőtt közös falusétára indultunk, ahol a tanulók, a szabadtéri kiállításon megtekinthették a hagyományos paraszti gazdálkodás eszközeit, valamint a múzeumot és a galériát. É Kovács Judit polgármester asszony vezetésével meglátogattuk a református templomot, és láthattuk annak csodálatos fakazettáit. Diákjaink megismerkedtek a biokerttel, a séta utolsó állomásaként pedig megnéztük a lovakat és a csacsit.
A délelőtti programba még belefért a kincskereső játék is: angol nyelvű útbaigazítás alapján a falu különböző pontjain eldugott édességeket kellett megkeresni a diákoknak. Nagy volt a lelkesedés és minden csapat sikeresen teljesítette a feladatot. Ebéd után a nagy feladatra, az angol nyelvű jelenetre készültek a gyerekek, de maradt idő a játékra is: pingpongoztunk, tollasoztunk, csocsóztunk. Szerencsére az időjárás is kedvezett nekünk.
Estefelé igazgatónő is megérkezett, és együtt néztük meg a csapatok előadásait. Nagyokat nevettünk a humoros jeleneteken: pletykálkodó asszonyokat, városi turistát, kapálgató bácsit és kisbolti párbeszédet jelenítettek meg diákjaink. A jutalomosztás sem maradt el, minden csapat nyert, az első helyezést a „Family Group”: Kolozsi Ádám, Deli Béla és Járdánházy Ákos 11. évfolyamos tanulók kapták. Szép kiejtéséért különdíjat kapott Kolozsi Ádám. Az estét szalonnasütéssel és későig tartó beszélgetéssel zártuk, melyen több régi diákunk is résztvett, akik kilátogattak a táborba egy jó beszélgetésre.
„Szeretem ezt a gyönyörű környezetet, ezért minden évben eljövök” –mondta Deli Béla 11. A osztályos tanuló.
„Nagyon finomak az ételek, jól érzem itt magam.” – ez volt Váradi János 9.A osztályos diákunk véleménye.
„ A jelenet volt a legjobb, vicces volt nagyon.” – Lázár Ferenc 9.A osztályos tanulónk így kommentálta az eseményeket.
Vasárnap délelőtt az elpakolás, csomagolás mellett még maradt egy kis idő a játékra, focizásra is. Úgy gondolom, mindnyájan kellemes, emlékezetes élményekkel tértünk haza, és mindemellett – az interaktív feladatoknak köszönhetően – gazdagodott a diákok szókincse, bátrabbá vált a kommunikációjuk idegen nyelven.

Nyelvek Európai Napja

Nyelvek Európai Napja
(2018. szeptember 24.)

A 2018. szeptember 24-én, a gimnáziumban megrendezett „Nyelvek Európai Napján” minden évfolyam képviseltette magát.
Változatos és érdekes prezentációkat készítettek a csoportok angol, német és orosz nyelven egyaránt. A 10 – 12. évfolyamosok feladata az volt, hogy az adott ország nyelvén be kellett mutatniuk annak oktatási rendszerét, ezen belül az adott országban működő különféle iskolatípusokat. A prezentáción kívül mindhárom nyelven megnéztek a csoportok egy rövidfilmet, filmrészletet, és az ehhez kapcsolódó kérdésekre kellett teszt formájában válaszolniuk.
A 9. évfolyamosok színes, dekoratív plakátokat készítettek, melyeknek témája a megadott országok (Oroszország, Egyesült Királyság, Németország) híres emberei, híres szülöttei voltak, így születtek plakátok sportolókról, sőt még miniszterelnökről is. A plakátokat a gimnázium aulájában meg is lehetett tekinteni.
Ez a verseny nemcsak az idegen nyelv gyakorlását, alaposabb megismerését tette lehetővé a tanulók számára, hanem az informatikai ismereteiket és a kommunikációs kompetenciájukat is fejlesztette, és ezen felül össze tudták a tanulók hasonlítani a saját oktatási rendszerünket a külföldi példákkal.

Endrésik Zsuzsanna
német nyelvtanár